Oldal kiválasztása

Horvátország jó döntés lehet azoknak is, akik először szánják rá magukat, hogy tengerpartra látogassanak, hiszen számos magyar szállás található. Egyébként egy horvátországi nyaralás és egy balatoni kiruccanás fej-fej mellett halad költségeit tekintve évek óta. 

Az alapok

Horvátország hivatalos elnevezése a Horvát Köztársaság. Az ország alakja, ha azt térképen szemléljük, akkor leginkább egy n betűhöz hasonlítható. Horvátország a Balkán-félszigeten található, szomszédos országai, Szlovénia, Szerbia, Bosznia- Hercegovina, és egy rövid szakaszon a nemrég önállósodott Montenegró. Természetes határát Délnyugaton az Adriai-tenger nyújtja. Az ország kimondottan hányattatott sorsúnak tekinthető, csak úgy mint Magyarország. Horvátországot sem kerülték el a háborúk, viszályok. A második világháború után sokáig Jugoszlávia részeként tartottuk számon, majd 1991-ben kikiáltotta függetlenségét. Horvátország 2013 óta Európai Uniós tagállam.

Éghajlatát illetően mérsékelt kontinentálisnak tekinthető, a nyár általában forró és száraz, a tél pedig rendszerint hűvös csapadékos, a hegyekben hegyvidéki klíma uralkodik, tehát a nyár hűvös és hideg a tél pedig sok hóval számolhatnak. A tengerpartjain mediterrán éghajlat uralkodik tehát forró és száraz nyár jellemzi.

Horvátország és Magyarország

Horvátország azért olyan népszerű úti cél  a magyaroknak, mert földrajzi fekvéséből adódóan könnyen megközelíthető és Magyarországnak számos történelmi eseményét őrzik az ország határai, így a magyar vonatkozás egyáltalán nem ritka a szigeteken sem.

Horvátország biztonságos, EU tagállam és bevételeinek döntő hányadát a turizmus teszi ki, tehát szeretettel várják az ott nyaralni kívánókat. Útjaik jó állapotban vannak, így viszonylag gördülékenyen érhetjük el a célpontjainkat. Tengerpartjai és szállásai egyaránt kielégítik minden nyaraló igényét, hiszen lehetőséget nyújt a fürdőzni, kirándulni vágyóknak, ugyanakkor az is megtalálhatja számításait, aki inkább a magyar vagy horvát történelmi színhelyeket keresné fel. Szállásai szintén minden igényt kielégít, gondolunk itt azokra, akik esetleg a luxust keresik, de akár azokra is akik nem igénylik az öt csillagos ellátást.

Az utazás megtervezésénél és a szállás kiválasztása előtt mindig jól nézzük, meg az adott hely megközelítési lehetőségeit, főleg ha tömegközlekedéssel szándékozunk eljutni Horvátországba. Autóval és vonattal, de akár busszal is elérhető az ország,  azonban az interneten érdemes utánajárni milyen egyéb helyi közlekedési sajátosságok jöhetnek közbe – akár komp vagy hajó igénybevételére is szükség lesz a szigetek miatt. 

Horvátország jó döntés lehet azoknak is, akik először szánják rá magukat, hogy tengerpartra látogassanak, hiszen számos magyar szállás található. Megfelelő alternatívát nyújt azoknak is, akiknek nem engedheti meg a pénztárcája, hogy más, sokkal nemzetközibb tengerpartokban gondolkozzanak. 

horvátország

Apartmanok magyar tulajdonostól

Horvátország nagyszerű lehetőség azoknak, akik tartanak attól, hogy esetleg idegen nyelvi ismereteik híján kár éri őket a nyaralás alatt. Horvátországban rengeteg magyar tulajdonossal rendelkező apartmant találunk, akik kifejezetten szeretettel várják a nyaralni kívánó honfitársaikat. Ez számos előnyt jelent, hiszen nyilvánvaló, hogy megkönnyíti egyrészt a szállás lebonyolítását, másrészt egy magyarul beszélő helyi iránymutatásaira számíthatunk. Ez nem csak akkor lehet fontos, amikor eldöntjük, hogy mit nézzünk meg vagy hol együnk – bármilyen probléma adódhat, ahol egy helyi segítségével sokkal hamarabb előrébb jutunk, mint a bizonytalan angol tudással. 

Szálláskörkép Krk szigetén 

A szigeten egy kis méretű apartman főszezonban 21700 forint/éj. A szállástól a strand 200 méterre van, és 500 méteren belül mindent megtalálunk, ami szükséges, – étterem, gyógyszertár, élelmiszerbolt, pékség, kávézó, játszótér. Az apartman két főt képes fogadni, valamint egy 5 évnél fiatalabb gyermeket.

A következő ajánlat, Mali Losinj újvárosi részén, Zagazinjine régióban található. Ez 2+2 főt képes vendégül látni, és rendelkezésünkre áll egy klimatizált hálószoba is. Főszezonban 80 euro, elő- és utószezonban ugyanez a szállás 70 euróért bérelhető.

Egy 56 m2 alapterületű és magas igényekre berendezett apartman ugyanitt, viszont már 90 euro éjszakánként, ha főszezonban szeretnénk menni. Elő- és utószezonban 82 euróért vehetjük ki naponta. 

rovinji szállás

Ha a szállás már megvan, a látnivalókban is segítünk!

Vrbnik városa: Krk keleti oldalán találjuk és egy nagy méretű sziklatömb tetejére épült. Vrbnik megjelenése nagyon különleges, ugyanis nem a megszokott dalmát kisvárosokra hasonlít, inkább olyan, mint egy toszkán falu. Ha Vrbnik felé tartunk autóval, még mielőtt beérnénk a városba, a legutolsó kanyarból lehet a legjobb fotókat csinálni.

Zadar: A város elnevezése ősi indoeurópai nyelvre tekint vissza, melyben az ieudh szó háborgás, vagy hullámzást jelent. A leghíresebb látnivalója A Nap köszöntése. Ez az építmény, ami tulajdonképpen egy napelem, a sétány legvégén található. A Nap köszöntése alkotás a célja, hogy bemutassa a természettel való kommunikáció és együttélés fontosságát. Az alkotás tulajdonképpen, a sokak szerint világcsoda szintjén álló zadari naplementét teszi még varázslatosabbá.

Fiume: Az egyik legizgalmasabb magyar látványosság, maga a kikötő, azok részletei, illetve a Hullámtörő. A Hullámtörő horvátul: molo longo, majd 2 kilométer hosszan védi a kikötőt. Mária Terézia utasítása szerint, Hajnal Antal tervezte, aki a Magyar Királyi Hivatal főmérnöke volt.

Plitvicei- tavak: A Plitvicei tavakat több tó együttese alkotja és Európa egyik legszebb természeti látványosságának tekintik. Vize tiszta, átlátszó és hideg, ugyanis egy völgyben nyúlik el. A Plitvicei-tavak 1979-ben lett az UNESCO világörökségi listáján is fellelhető. A látogatást online regisztráció kell, hogy megelőzze, és különösen figyelni kell a tisztaságra és fegyelmezettségre. A Pliticei- tavak egyébként szintén közel esik a Magyarországhoz, hiszen Zágráb és az Adriai-tenger partjai között található.

látnivalók